Bliss - Nekem - Neked

Lilith kontra Éva – avagy a második feleség

A hétvégi női iskolában átbeszéltük Lilith történetét is, hiszen ennek ismerete fontos a nőiességünk tekintetében, hogy a teljes igazságot ismerjük és tudjuk. Ugyanakkor éppen az ő története gondolkodtatott el egy másik irányban. Többségünk életében van egy nagy szerelem, aminek vége szakadt valamiért, s amit talán nem tudunk igazán sosem kiheverni. Ez többnyire ugyanígy van a… Tovább »

Önszeretet – hogyan szeressem jól magam? 7 tipp, hogy mire figyelj oda!

Gyakran találkozom ezzel a kérdéssel, nagyon sok problémának a forrása az önszeretet hiánya, s amikor végre feltérképezzük, hogy honnan indult el az elakadás, jön a megdöbbentő felismerés: “hogyan csináljam? Hogyan szeressem magam?” Ez a visszatérő kérdés késztetett ennek a cikknek a megírására, hiszen talán neked is jól jön egy-két tanács ebben a témában.   1…. Tovább »

Tanítások a feltétel nélküli szeretetről

Nehéz az emberi gondolkozásunkkal megérteni, hogy mit is jelent a feltétel nélküli szeretet. De gyakori a félreértés ebben a témában, sok olyan tévhit uralja, ami valójában éppen a feltételhez kötött emberi szeretetre vonatkozik. Amikor feltétel nélkül tudunk szeretni, abba az is beletartozik, hogy magunkat is így szeretjük, nemcsak másokat. Először nem kifelé kell áramoltatnunk ezeket… Tovább »

Elvonulás – közelebb önmagunkhoz

Mit adhat nekünk egy elvonulás? Miért jó önmagunkba visszahúzódni néha? A felgyorsult idő és a felgyorsult társadalom hatásai alól nem mindig könnyű kivonni magunkat. Úgy is hatnak ránk, hogy szinte észre sem vesszük. Az idei nyáron több elvonulást is tartottam, és nagyon jó volt látni és megtapasztalni, hogy milyen sokat adhat egy ilyen közösen eltöltött… Tovább »

A pozitív gondolkodás tévútjai

Hogyan legyek pozitív, amikor hirtelen minden elromlik, amikor egy betegséggel küzdök? Ha nem vágok jó képet mindehhez, akkor nem vagyok pozitív? Csak akkor vagyok pozitív, ha mindenen mosolygok? Ezek gyakori kérdések és valóban, nagyon sok a tévhit a pozitív gondolkodásról, hozzáállásról. A pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy elszínészkedem, hogy minden rendben van, és amikor… Tovább »

A türelmetlenség öli meg a vágyainkat

Sokszor, amikor valamit nagyon akarunk, minden követ megmozgatunk, hogy valóra váltsuk az álmunkat. Pozitívak vagyunk, örülünk, és lelkesen elhitetjük magunkkal, hogy TÉNYLEG hiszünk benne, hogy valóra válhat. Eltelik egy nap, eltelik két nap, s elkezdjük érezni a türelmetlenséget, hogy miért nem valósult még meg. Ezzel csak az az egy baj van, hogy sosem a jelenben… Tovább »

Anyai szív – Édesanyámnak

Ringass még el, ringass tovább Ölelő karod fonjon még át. Legyen a szereteted mindig velem Érezzem azt, amit csak te adhatsz nekem.   Életet magadból adtál, te akartad, hogy legyek Ezért most neked mondok köszönetet. Bárhova is sodort az élet, bármi történt velem Tudtam, hogy te ott vagy mögöttem.   Szemed lágyan simogat, ha ér… Tovább »

Tanácsadók, segítők, gyógyítók – hogyan segítek valójában?

Hogyan tudunk “jól” segíteni? Nagyon sok tévhit kering arról, hogy mi valójában a segítség. Rengeteg elvárás él az emberek fejében arról, hogy ha egy terapeutához fordulnak, annak mit kellene tennie, hogyan kellene reagálnia. Ezek nagyjából mind odavezetnek, hogy az emberek többsége, aki segítséget kér, valahol a felelősséget is szeretné átadni más kezébe. S ha nem… Tovább »

Miért akarunk megváltoztatni másokat?

Leginkább párkapcsolatokban fordul elő, megismerünk valakit, és szinte azonnal hozzákezdünk ahhoz, hogy a magunk képére formáljuk. De éppen attól szép ez a világ, hogy különbözőek vagyunk. Ha mindenki egyforma lenne, sehova nem fejlődnénk. Mégis, mindent megteszünk, hogy megpróbáljuk belepasszírozni őt a világunkba, ahelyett, hogy megismernénk őt, hogy milyen, és nyitottak lennénk új dolgokra, új meglátásokra…. Tovább »

A testvérem vagy, az egyik legnagyobb ajándék az életemben

Azt hiszem nem könnyű nagyobbik testvérnek lenni, bár én ezt sosem tapasztaltam meg, mert a “kicsiként” érkeztem a családba. Kicsiként természetes volt, hogy a nővérem mindig ott van, ha szükségem van rá, hogy ő mindig “kitapossa” az utat előttem. Ha el akartam menni valahova, akkor rá voltam bízva, s ő mindig talált időt arra, hogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!