Amikor a jó dolgok válnak úgy természetessé, hogy elmarad belőlünk a hála legmélyebb érzése, tudhatjuk, hogy talán még nem tanultuk meg, hogy miről szól a jólét érzése a legmélyebb szinten. Ebből kaptam tegnap egy emlékeztető tapasztalást, hogy sose felejtsem el, hogy miért indultam el ezen a hosszú és csodálatos úton, miért vállaltam azt a tanulást, ami miatt szeretetteljesebb és békésebb ember lettem.
Az egyik legfontosabb vezérfonal az életemben a földelés kérdése. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hiszen amikor le vagyunk földelve, akkor vagyunk jelen az életünkben, önmagunkban. A jó dolgokhoz könnyű hozzászokni, könnyű rutinszerűen ismételni anélkül, hogy valóban jelen lennénk. A folyamat valahogy így írható le, amikor változást hozunk létre az életünkben: csinálgatunk dolgokat, majd azt várjuk, hogy erőteljes változás történjen. Ha történik, erősödik a hitünk, ha nem, úgy gondoljuk, nálunk ez nem működik. A csinálgatásból egyre tudatosabban cselekvés lesz, s ha valóban megértjük, hogy miért jó nekünk valami, akkor rendszeresen megtesszük. S amikor rendszeresen megteszünk valamit, újra nem figyelünk 🙂 Mert robotszerűen cselekszünk. Ezért érdemes földelni, hogy úgy tegyünk meg rendszeresen valamit, hogy közben átéljük mindazt az ajándékot, amit az adott tevékenység felajánl számunkra, mert így fogjuk tudni a jólét érzését folyamatosan fenntartani és áramoltatni.
Miért írtam le mindezt? Kaptam egy csodálatos felajánlást és tegnap megajándékozott a sors egy Életláng masszázzsal, ami egy varázslatos megtapasztalás volt számomra. Eleve nagyon ritka ez a minőségű tiszta tantra energia, nagyon sok félreértés ötvözi ezt a fajta gyógyulást. Ez a kezelés ráébresztett arra, hogy milyen könnyű lekapcsolódni az életörömről, az élet élvezetéről. Amikor egy napon úgy döntöttem, hogy elégedetlen vagyok az életemmel, szeretnék újra boldog lenni, akkor éppen az öröm energiája volt, ami hívott, éppen az volt a célom, hogy megtanuljam élvezni az életet. Mindig fontos volt számomra, hogy elérjem azokat a célokat, amiket kitűzök magam elé, de valahogy kevés időt szántam arra, hogy élvezzem azt, amit elértem.
Csak úgy lehet élvezni az életet, ha jelen vagyunk. Csak úgy lehet ezt az érzést elmélyíteni magunkban, ha megérezzük a zsigereinkben a szenvedély lángját. Szenvedély nélkül élni olyan, mintha robot üzemmódban működnénk. Csak történnek a dolgok velünk és mechanikusan ellátjuk a feladatokat. Rutinszerűen állítunk a fókuszon, hogy mi az, amit szeretnénk megtapasztalni. De szenvedéllyel élni egészen más! Amikor ez az energia járja át minden porcikánkat, érezzük az illatokat, csodáljuk az ízeket (nem az ízfokozók kavalkádját, hanem mindennek a saját természetes ízét), érezzük a bőrünkön mások érintését és be tudjuk fogadni azokat, halljuk a belső dallamot, ami táncra és éneklésre késztet, és átjár az érzés: LÉTEZEM. Nem csak úgy élek mindenféle kondíció szerint, hanem valóban élek. LÉLEGZEM, átjár a levegő, s magamba szívom az élet örömét, a létezés édes ízét!
Ma így ültem be reggel az autómba, feltekertem a rádiót és hangosan énekelem. Úgy ébredtem, hogy élni jó! Újra érzem a szenvedélyt magamba, újra tudom, hogy mit miért csinálok, újra tudom élvezni az életemet és önmagamat. Újra átjár a szeretet és az öröm. Csodálatos így indítani a napot és hálás vagyok azért, mert ezt egy csodálatos gyógyuláson keresztül tapasztaltam meg, egy valódi papnő által, aki hosszú és alázatos munkában munkálta ki ezt a minőséget magából. Köszönöm ezt a csodálatos élményt.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.