Nehéz az emberi gondolkozásunkkal megérteni, hogy mit is jelent a feltétel nélküli szeretet. De gyakori a félreértés ebben a témában, sok olyan tévhit uralja, ami valójában éppen a feltételhez kötött emberi szeretetre vonatkozik.
Amikor feltétel nélkül tudunk szeretni, abba az is beletartozik, hogy magunkat is így szeretjük, nemcsak másokat. Először nem kifelé kell áramoltatnunk ezeket az érzéseket, hanem tudnunk kell bent tartani magunkban, megőrizni önmagunk számára, hogy bennünket is táplálni tudjon. Amikor magunk ellen döntünk, hogy másnak jó legyen, ez már nem a feltétel nélküli szeretet szabad áramlása, hiszen éppen a forrást sértem meg ezzel, éppen a legfontosabbtól veszem el az “érzelmi táplálékot”.
Az élet nem kint a világban kezdődik, hanem önmagunkban, a saját mélységeinkben. Amit kívül látunk, az bennünk született meg egyszer, s ezért van létjogosultsága. Lehet, hogy ezt számtalanszor hallottuk már, mégis úgy tűnik, hogy a döntő pillanatokban elfelejtjük, s nem a szeretet választjuk. De miért történik mindez?
Azért, mert nem a szívünkre hallgatunk, nem a szívünkkel szeretünk igazán, mert hagyjuk, hogy a társadalom feltételekhez kösse a szeretetünket, s ezeket a szabályokat megtanuljuk. Korán elsajátítjuk, hogy a szeretteink, a tágabb környezetünk akkor szeret, ha így vagy úgy viselkedünk. Megtanuljuk, hogy milyen helyzetben, hogyan kell viselkedni, hogy szeretve legyünk. Ha jók vagyunk, szeretnek, ha rosszak, megvonják tőlünk a szeretetet. “Beidomítanak” a szeretetre, s ezt eltanuljuk, majd később mi is bedirigálunk másokat, hogyan viselkedjenek úgy, hogy számunkra ez kényelmes legyen, de ez nem szeretet. Ez önös érdek.
Így fordulhat elő, hogy amikor a szeretetre hangolódva valaki az általános és elfogadott szeretet-viselkedés ellen megy, azt mondják, hogy “de megváltoztál”, “régen sokkal kedvesebb voltál”, stb… Hosszan sorolhatnám még azokat a mondatokat, amelyekkel próbálnak visszatartani, hogy minden úgy maradhasson, ahogyan régen volt, mert az sok szempontból egy kényelmes állapot. De a valódi szeretet a szívünkben születik meg, nincs köze a megfeleléshez, a sajnálathoz, a szánalomhoz, a szeretet-kolduláshoz, önmagából indul el és önmagába tér vissza, nem mások határozzák meg, önmagában teljes, és nem válaszreakció egy adott viselkedésre, hanem egy állandó állapot.
A barátságban, a szülő-gyermek kapcsolatban, a párkapcsolatokban mind-mind elvárjuk, hogy hogyan szeressenek bennünket. Téziseket állítunk fel, ha valaki így és így viselkedik, akkor szeret, ha nem, akkor nem. Én sokszor találkozom ezekkel az “elvárásokkal”, mert én máshogyan szeretek, szabadon. Nehéz ezt akkor megérteni, amikor a szeretetet is kontroll alatt akarjuk tartani. Ám amikor megértjük, hogy milyen felemelő az, amikor megengedjük valakinek, hogy úgy szeressen, ahogyan ő akar, s mi is elvárások nélkül szerethetünk valakit, ráébredünk, hogy a valódi szeretet nem formák és szabályok között születik, hanem a lelki energiából.
Ez az út azonban csak az önszeretet által tud kikristályosodni előttünk. Akkor, amikor nem függünk mások szeretetétől, nem kívülről akarjuk megtapasztalni és begyűjteni a szeretetet, hanem mi magunkban meg tudjuk élni azt. Ezért van ilyen sok félresiklott kapcsolat, mert hiányzik a tényleges szeretet. Az, ami szabaddá tesz, az, ami felemel. Szabadon szeretni számomra nem azt jelenti, hogy valaki nem tud elköteleződni pl. egy párkapcsolatban, hiszek a monogám kapcsolatok erejében, sokkal inkább azt, hogy felülemelkedünk az emberi játszmákon, amik a szeretet megszerzésére irányulnak, s így a kapcsolatunk minősége is megváltozik. A túl sok elvárás összenyom és megfojt egy kapcsolatot, a szabad szeretet pedig felemel és szélesre tárja a kapuit.
Minél jobban elfogadod magadat olyannak, amilyen van, minél inkább tiszteled a döntéseidet és az utat, amit választottál, annál inkább nyílsz meg a feltétel nélküli szeretetre. Nem fogod önmagadban sem megkötni azt, hogy miért jár Neked szeretet és miért nem. Nem tudunk mindig jól vagy helyesen cselekedni, de mindig törekedhetünk rá. Nem tudunk mindig úgy viselkedni, hogy az másoknak jó legyen, de úgy mindig tudunk, hogy magunkkal szeretetteljesen bánjunk. Ez nem bánthat igazán másokat, csak az egojukat, ami nem szeretet.
A feltétel nélküli szeretet útja az őszinteség és bátorság útja, hiszen mernünk kell magunkhoz maradéktalanul őszintének lenni az érzéseinket illetően, s meg kell tanulnunk következetesen viselkedni ahhoz, hogy hűek maradhassunk saját magunkhoz. Viszont az ebbe az utazásba fektetett idő és energia minket igazol, megérkezünk egy olyan világba, ahol érdemes élni. 🙂
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: