Mit adhat nekünk egy elvonulás? Miért jó önmagunkba visszahúzódni néha? A felgyorsult idő és a felgyorsult társadalom hatásai alól nem mindig könnyű kivonni magunkat. Úgy is hatnak ránk, hogy szinte észre sem vesszük.
Az idei nyáron több elvonulást is tartottam, és nagyon jó volt látni és megtapasztalni, hogy milyen sokat adhat egy ilyen közösen eltöltött idő. A téma és a helyszín változó, de az elvonulásokban egy közös, amikor mindannyian ténylegesen megérkezünk és jelen vagyunk, elindul a gyógyulás. Ragyogó szívkapcsolatok születnek, és együtt élünk meg olyan mély tanításokat, amelyek erővel és hálával töltenek fel. Olyan energiatöbblet keletkezik bennünk, ami még utána nagyon sokáig segít és támogat a választott úton.
A lelassulásban, a csendben elkezdünk beleereszkedni a lelkünk legmélyebb részeibe, ahol otthon vagyunk, s ahonnan minden egyes nap, amit nem tudatosan élünk meg, egy kicsit kijjebb kerülünk. Ez természetes, hiszen sok olyan dolog történik velünk, ami kizökkent, kibillent, s ilyenkor lehetőségünk nyílik rá, hogy újra megtaláljuk azt a ragyogó napot, amely mindannyiunkban ott van. Minden elvonulásban közös az, hogy visszatérünk önmagunkhoz, feloldódunk, s elkezdjük élni azt a létezőt, aki a lelkünk okán vagyunk. Ilyenkor vagyunk a legközelebb önmagunkhoz, ilyenkor tudjuk igazán meglátni mindazt, ami bennünk van. Ezért van olyan hatalmas ereje egy elvonulásnak, mert segít megérkezni az erőnkbe.
A lelki erő, a lelki energia az egyik legcsodálatosabb áldás, mert amikor ezt engedjük fel magunkban, a teremtő erőnkkel kapaszkodunk össze. Azzal a teremtő erővel, ami nem a személyiségünkből fakad, ami nem itt a Földön született meg a hitrendszerünkből, a tapasztalatok útján. Ez egy egészen másfajta teremtő erő. Egy olyan különleges állapot, amelyben felfedezzük saját isteni részünket, amikor mélyen megértjük, hogy a Teremtőből születtünk, s így nekünk is részünk mindaz, amit neki tulajdonítunk. A csendben elhisszük, hogy egy vagyunk mindennel és mindenkivel, s ez feloldja bennünk az izolálódás, az elkülönülés nehéz rezgését, könnyűvé és szabaddá válunk.
Egy elvonulás olyan, mint egy alapos nagytakarítás. Segít abban, hogy szelektáljunk, hogy mi az, amire szükségünk van még, és mi az, amit békével már el tudunk engedni. Amikor feltöltődünk a saját lelki energiáinkkal, a testünk is újból ragyogni kezd. Elkezdjük kisugározni a világba azt a csodát, akik a szívünkben vagyunk. Minél tovább meg tudjuk őrizni ezt a szeretetteljes állapotot, annál több olyan helyzetet és embert tudunk magunkhoz vonzani, akik táplálnak, nem pedig elvesznek belőlünk.
Az elvonulás olyan, mint a randevú önmagunkkal. Egy kicsit jobban és máshogyan tudunk figyelni saját magunkra, s ezáltal majd a környezetünkre is. Mélyebben megértünk valamit önmagunkból, s áldásként száll vissza ránk a közösen töltött idő öröme. A felhőtlen jókedv, a megengedés, a befogadás mind mind része ezeknek az elvonulásoknak. Számomra ez külön öröm, hogy egy-egy nehezebb pillanat után, vissza tudunk kapcsolódni az öröm forrásába, mert ez azt jelenti, hogy egyre többen hisszük, hogy nemcsak szenvedéssel lehet változni, fejlődni, hanem örömben és szeretetben is. Ez utóbbi képes arra, hogy összekapcsoljon hosszútávon a tiszta forrás energiával. S ez az energia, ami a “szeretet tankunkat” nem engedi lemerülni.
Szerzői és minden jog fenntartva. Változtatás nélkül megosztható, minden egyéb terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Kommentek