Bliss - Nekem - Neked

A pozitív gondolatok ereje

pozitív hozzáállás3Tudom, már a csapból is ez folyik. Unalomig ismételgetünk bizonyos dolgokat. Mindezt azért, mert FONTOS. Nagyjából 13 éve kezdtem el az önismeret útját járni, azt gondoltam, hogy elolvasok egy-két könyvet és ennyi. 🙂 Ez valóban egy kényelmes megoldás lett volna, de ennek az útnak sosincs vége és ez talán nem is baj.

10 éve hallottam először arról, hogy milyen fontos a pozitív gondolkodás, és mivel alapvetően egy optimista ember vagyok, ezért azt gondoltam, hogy ebben számomra nincs akkora kihívás. Csak évekkel később értettem meg, hogy milyen mélyen gyökereznek bennem bizonyos elgondolások és azok a keretek, amelyek között engedem magamnak, hogy éljem az életemet. Hosszú évek munkája volt, hogy ezeket a kereteket tágítani tudjam. Mindig ugyanoda lyukadtam ki: az önszeretethez. Nem volt egy vészesen rossz önképem, éppen csak annyira, hogy rendre futtattam magamban az önsorsrontó programokat. Mindig csak abban vallottam kudarcot, amit igazán, nagyon szerettem volna. 🙂

Azt gondoltam magamban, én nem értem ezt az egész vonzás törvényét, hiszen elhiszem, hogy megkaphatom, hát vágyok rá. Amikor nem kapunk meg valamit, amit nagyon szeretnénk, az is egy válasz. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem érhetjük el a célt. Hiszek abban, hogy okkal születik meg bennünk egy vágy, egy cél, s ha meg tudjuk álmodni, akkor meg is tudjuk valósítani. A nem számomra azt tükrözte vissza, hogy én nem engedem, nem a sors, az univerzum, az élet.

Nem is olyan régen kaptam egy olyan lehetőséget, amire régóta vágytam, de legalább annyira féltem is tőle. Igyekeztem tudatosan hozzáállni az egész kérdéshez és nem megijedni tőle, de most még a félelem erősebb volt. Elféltem magamtól ezt a helyzetet, pedig nagyon szerettem volna megtapasztalni, megélni. Erre mondhatnád, hogy így kellett lennie, de ez nem igaz. Akartam és megélhettem volna, de erősebb volt bennem egyelőre az, amit gyerekkorból hoztam, a kishitűségem.

Mégsem gondolom, hogy kudarcot vallottam volna, inkább ez egy visszajelzés volt, hogy itt tartok jelen pillanatban, amit most élek, ezt tudom egyelőre elhinni magamról. S ez már így is sokkal több, mint amit 10 éve gondoltam magamról, hogy képes vagyok rá! Ezért olyan fontos, hogy odafigyeljünk a gondolatainkra, hogy folyamatosan tisztogassuk azokat, átalakítsuk, hogy elcsípjünk olyan gondolati sémákat, amelyek egy pillanat alatt megváltoztatják egy teremtés irányát.

Csak azt tudjuk vonzani, ami a rezgésünkben van. Minél többet mondunk el valamit magunknak, minél többet ismételgetjük, azt egyre inkább megteremtjük. Azzá kell válnunk, amit vonzani szeretnénk, mert akkor egy  mágnesként működünk. A belső munka a gondolatoknál kezdődik, majd később ezekből a gondolatokból cselevés lesz, s a cselevést változás követi.

Minél inkább meg tudunk válni az önbüntető, önostorozó gondolatainktól, annál inkább ki tudunk alakítani egy pozitív lelki erőt magunknak. Talán azt hiszed, hogy nincsenek ilyen gondolataid (már), de figyeld csak meg a reakcióidat bizonyos kérdésekben, figyeld meg, hogy mennyire ítélsz meg másokat? Ezek mind rólad szólnak, a te gondolataid, s nem a másikat terheled vele, hanem saját magadat. Minden címke, ítélet és szétválasztottság a te rezgésedet nehezíti, s távolságot teremt a vágyott céltól. Ezek így tanítanak, ezért az önismeret a bátrak ösvénye. Azoké, akik őszintén szembe mernek nézni magukkal, a hibáikkal és ki merik javítani azokat.

Nincs kívülről érkező csoda vagy csodaszer. Egyetlen út van, belülről kifelé, mert a lelki folyamat a fontos. Ez a lényeg. Ez olyan, mintha azt hinnénk, hogy bekapunk egy tablettát és lefogyunk két nap alatt tíz kilót. Ez nem valós, ilyen nem létezik. Vagy ha mégis, az a szervezetünket olyan szinten teszi tönkre, hogy nem éri meg. Ha nem látjuk a valódi okokat, amik meghúzódnak egy-egy helyzetünk mögött, addig nem tudjuk a tartós változást előidézni az életünkben.

Te szereted magad annyira, hogy változtass azon, ami nem működik?

Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

www.blissragyogas.hu

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!