A nő
Álmomból ébredtem, egy férfi hangja hívott
Csodálatos zengése útra csábított.
Nem tudtam, merre induljak, hol keressem
Csak mentem arra, amerre őt hittem.
Egy őserdő mélyére jutottam fázva, dideregve
A hangja elhalkult, nem érintett hűs lehelete.
Az úton hozzá faágakba akadtam
Szabadulásomért cserébe a véremet adtam.
A tövisek szúrták az arcomat, ahogy harcoltam ellenük
A könnyem mossa tisztára mély sebük.
Bolyongtam az erdőben, mindenhol őt kerestem
De az illúziók elvakították tekintetem.
Nem láttam többé Őt magam előtt
Megannyi hamis álarc csillant meg, feledtetve őt.
Most újra hallom a hangját, bársonyos dalt dúdol
Újra útra kelek, hogy sorsom érjen utol.
Magamra nézek, megviselt a bolyongás
Megannyi seb, fájt az elmúlás.
Lerogyok egy fára, az erőm elhagyott
Szabadulásért imádkozok.
Reccsen egy ág, felnézek bátortalanul
Szememet rabul ejti egy fekete párduc.
A félelemtől megfeszül testem minden izma
Ott állok előtte lélegzet visszafojtva.
Kecsesen felém sétál, puha lépteit elnyeli a föld
Leül előttem, tartása magasztos, fennkölt.
Szívem a torkomban dobog, szemem lehunyom
Várom a beteljesülést, életem feladom.
Érzem a leheletét az arcomon
Sikítanék, de nem jön ki hang a torkomon.
De ő a homlokát a homlokomhoz érinti
Közösek az enyémmel az ő emlékei.
Bátortalanul megsimítom a fejét
Magamhoz ölelem őt, az erejét.
Egy vagyok vele, egy az erejével,
Az utamról semmi nem téríthet el.
Tudom merre induljak, hogy találkozzam Vele
Ott leszünk mindketten, egy pillanat műve
Nem számít a sok seb, nem számít a hosszú út pora
Csak az, hogy együtt érjünk oda.
A férfi
A fiú egy kedves dallamot hallott a távolból
Megbabonázva állt a szirén hangjától.
Útra kelt hát, hogy megtalálja
Kinek ilyen varázslatos a hangja.
Egy sivatagon át vezetett az útja
Ellepte őt teljesen az út pora.
Kiszáradt a szája, s felrepedt
Szikár volt a táj, ahol megrekedt.
Szomja olthatatlanná vált, míg kereste a Kedvesét
Egy délibáb alakja nyújtotta felé a kezét.
A boldogság és kiút illúzióját adta neki
S a fiú el kezdte követni.
Körbe körbe jártak a sivatagban
S ereje egyre csak fogyott a nap ragyogásában.
Néha kétségbeesetten üvöltött, de senki sem hallotta
Ha összerogyott tehetetlenül, a homokot markolta.
De a homok megannyiszor megszökött kezéből
Ahogy a szirén hangja is néha eltűnt az életéből.
Egy oázisra vágyott, újra vizet akart inni
Ahogy az ajkához ér, újra akart érezni.
Megtépázta őt a kietlen semmiség
Szikár alakját megtörte a kétség.
A fiúból férfivá érett,
Egyre jobban vágyta a gyógyító éneket.
Egy elhagyatott kopár, sziklás részre ért
Vágyódott az igaz szerelemért.
Az egyik kiugró szikla ágaskodó peremén
Egy farkas figyelte ingadozó léptét.
A férfi torka összeszorult, ő lesz a prédája ma még
A farkas megindult, a föld visszahangozta minden léptét.
S a férfi támadott, ha már harcolnia kell
Nem adja magát könnyen meg.
A farkas leteperte, s vállra fektette
A férfi azt érezte, mindenét elvesztette.
A farkas egészen közel hajolt az arcához
Szeméből kicsordult egy könnycsepp a férfi ajkához.
S ő megérezte újra a víz ízét,
S ráeszmélt, hogy a farkas neki segítség.
Mélyen a szemébe nézett
S az erejük egymásba égett.
Együtt
Egy sokat megélt férfi állt kezében az újsággal
S egy sokat tapasztalt nő hajában egy virággal,
Lágyan suhant át az utcán, gyönyörű napsütésben
A fény rajzolta alakját a messzeségben.
De a férfi szemét már rabul ejtette
Kirajzolódni készülő angyali sziluettje.
S egyre hangosabb lett a szirén éneke
Ahogy a nőt figyelmével kísérte.
S a nő meghallotta a férfi bársonyos hangját
Lelkének vonzó, csodálatos dallamát.
S a fejét egy érintés odafordította
Ahol a férfi a falat hanyagul támasztotta.
A tekintetük összeforrt ezen a különleges napon
Lelkük felismerte egymást szabadon.
S ebben a mágikus pillanatban varázsütésre
Szerelem gyúlt a szívükben.
Lágy balzsamként simogatta őket a szerelem
Gyógyírként hatott a régi sebeken.
A férfi egyetlen érintése, halk szava
A nőt biztonságban tudta.
A férfi a kezét nyújtotta, a nő megindult feléje
Keze beleolvadt a férfi érintésébe.
Elhalványodott a körvonaluk
Egymásba olvadt szelíd lényük.
A szerelem édes illata körbelengte őket
Szívükben újraélesztette az elhalt reményeket.
De lelkük kitartó hangja addig zengett
Míg az álomból végre felébredtek.
Lelkünk között az erős kapocs
Elvezetett minket egymáshoz.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: