Bliss - Nekem - Neked

Lilith kontra Éva – avagy a második feleség

A hétvégi női iskolában átbeszéltük Lilith történetét is, hiszen ennek ismerete fontos a nőiességünk tekintetében, hogy a teljes igazságot ismerjük és tudjuk. Ugyanakkor éppen az ő története gondolkodtatott el egy másik irányban. Többségünk életében van egy nagy szerelem, aminek vége szakadt valamiért, s amit talán nem tudunk igazán sosem kiheverni. Ez többnyire ugyanígy van a… Tovább »

Szerintem azt gondolja, hogy…

Azt hiszem túl sok időt töltünk azzal, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy mit gondolnak mások. Ez sokszor lehetetlennek tűnő vállalkozás, mégis időt és energiát pazarolunk rá, és a legtöbb esetben mégcsak ki sem derül, hogy vajon igazunk volt-e vagy sem. Olyan sokszor vetítjük ki a belső félelmeinket másokra, úgy teszünk, mintha ők gondolnák ezeket a dolgokat,… Tovább »

Miért akarunk megváltoztatni másokat?

Leginkább párkapcsolatokban fordul elő, megismerünk valakit, és szinte azonnal hozzákezdünk ahhoz, hogy a magunk képére formáljuk. De éppen attól szép ez a világ, hogy különbözőek vagyunk. Ha mindenki egyforma lenne, sehova nem fejlődnénk. Mégis, mindent megteszünk, hogy megpróbáljuk belepasszírozni őt a világunkba, ahelyett, hogy megismernénk őt, hogy milyen, és nyitottak lennénk új dolgokra, új meglátásokra…. Tovább »

“Ha meghúzol egy vonalat, annak legyen értelme”

Ezt egy építész mondta, és nyilván a tervezésre gondolt, de távolabbra mutat ez az egyetlen apró kis mondat, mint a tervezés. A határkijelölés mindannyiunk fontos feladata, s talán sokszor nem könnyű meghúzni, de tartani sem a határainkat. Megtartani a személyes teret anélkül, hogy falakat emelnénk, amik távol tartanak. Van benne kihívás. A minap azon gondolkodtam,… Tovább »

Valentin napi történet

  A nő Álmomból ébredtem, egy férfi hangja hívott Csodálatos zengése útra csábított. Nem tudtam, merre induljak, hol keressem Csak mentem arra, amerre őt hittem.   Egy őserdő mélyére jutottam fázva, dideregve A hangja elhalkult, nem érintett hűs lehelete. Az úton hozzá faágakba akadtam Szabadulásomért cserébe a véremet adtam.   A tövisek szúrták az arcomat,… Tovább »

Istenek és Istennők egymásra mutogatnak

Egy nő csak akkor tud igazi NŐ lenni, ha egy igazi FÉRFI van mellette. Egy FÉRFI csak akkor tud igazi férfi lenni, ha egy NŐ van mellette. Ez eléggé zsákutcának tűnik. Ki tegye meg az első lépést, s ha megteszi, akkor az jó-e vagy, sem? Lehet, hogy egy férfi a maga módján próbál tenni valamit,… Tovább »

Párkapcsolati háló

Az októberi felforgató energiák kereszttüzében a párkapcsolataink kerültek előtérbe. (Az emberi kapcsolataink mind átalakuláson mennek keresztül, de most elsősorban a párkapcsolatról írok.) Ez a tisztulás azonban kicsit más volt, mint a korábban megtapasztalt megélések. Utánunk nyúlt a múlt, amiről talán azt hittük, hogy már régen lezártuk, és megmutatott olyan helyzeteket, amelyekben bizonyos lélekrészeink “lefagyva” vesztegelnek…. Tovább »

Lélektánc – hív az élet

Egy magányos táncos áll a színpadon. Félhomályban kerülgetik őt a női árnyak, egyik sem élő, mindegyik, mint egy rongybaba vetődik felé, de a táncos erőtlen karja hagyja, hogy élettelenül tovább zuhanjanak. Sehol egy vidámság, sehol a szárnyalás, egy magányos táncos lelki vihara kavarja maga körül a levegőt, majd erőtlenül a térdére hull. Egyedül van, amikor… Tovább »

Nők a férfiak világában

Hogyan is van ez? Manapság teljesen eltolódtak a női-férfi szerepek. Ennek egyik nagyon mély gyökere az, hogy nemhogy mi nem kaptunk megfelelő mintát arra, hogy hogyan legyünk nők, de még nagyszüleink és dédszüleink sem. Évtizedek óta zajlik a világban az, hogy nem férünk hozzá a valódi nőiességünkhöz, mert rossz helyen keressük. Nyilvánvaló, hogy azok a… Tovább »

A gyógyulás ott van, ahol az ellenállás véget ér

Gyakran halljuk és mondjuk, hogy már régóta “dolgozom magamon”. Ez egy kedvelt szóhasználattá vált, de vajon mit takar mindez? Lehet mondani, hogy dolgozom magamon, ha csak úgy eljárok valahova, meghallgatom, hogy ott miről van szó, részt veszek a programokon, de mégsem engedem, hogy mélyen átégjen rajtam, amit hallok? Az önismeret számomra fontos út, s ezen… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!